Még május elején eljött Emese egy hétre meglátogatni. Jó előre kiterveltük, hogy elmegyünk Berlinbe, vettünk repülőjegyeket is, meg Emese egy útikönyvet még Budapesten.

Miután megérkezett, bóklásztunk Bonnban, vacsiztunk kiülős helyen, és hotelszobát foglaltunk Berlinben. Neten kerestünk hoteleket, és találtunk egy egész kellemeset, egész olcsó, egész jó helyen. Lefoglaltam, kifizettem neten keresztül, másnap reggel meg már repültünk is, szép új világ!

Szerző a reptéren reggelizik. A képek kattintásra megnőnek!

Berlin-Schönefeld reptérre érkeztünk, ami az NDK legnagyobb reptere volt valaha, és ugyanúgy kint van a pusztában, mint Ferihegy. Viszont itt van S-Bahn a városközpontig (mintha a hármas metró kibújna a föld alól és lehúzna egész a reptérig...). Vettünk két kétnapos turistajegyet és bevonatoztunk a belvárosig, a Friedrichsplatzra, ahol először ettünk egyet.

A Friedrichsplatzról először elsétáltunk a Reichstaghoz a Spree partján. Tessék megfigyelni a futurisztikus épületeket a másik oldalon. És hogy a Spree milyen kis nyikhaj a Dunához képest. Viszont lehet sétálgatni a partján.


A Reichstag (népszerű hely) és az új épületek.

A Reichstag előtt irdatlan sor kígyózott, úgyhogy nem is próbáltuk kivárni, inkább bementünk egy ajándékboltba. A kínálat érdekes volt: Berlin feliratos pólók- -kulcstartók-szatyrok-hűtőmágnesek-gumikacsák(!), a tavalyi focivébéről itt maradt dolgok, valamint változatos kiszerelésben tényleg-igazán-hamisítatlanul-nagyoneredeti faldarabok. Egy falas hűtőmágnest azért mi is vettünk a gyűjteménybe. :D Ja és medvemotívumok, kettős tartalommal: a barnák mint Berlin jelképe, a fehérek meg gondolom Knutra, a jegesmedvebocsra utaltak.

A Brandenburgi kapu felé mentünk tovább, de tettünk egy kitérőt a Tiergarten (ez az állatkerten túl a park és a városrész neve is) szélén található szovjet emlékműhöz. A kapuhoz vezető sugárút le volt zárva, láthatóan már a másnapi majálisra készülődtek.


Szovjet emlékmű és a Brandenburgi Kapu.

A kapu után a múzeumszigetre akartunk eljutni (ez egy sziget a Spree-n, sok múzeummal), és fel is szálltunk egy U-Bahn-ra, de az nem arra kanyarodott, mint gondoltuk. Nagy bajba azért nem kerültünk. Betájoltuk magunkat, elsétáltunk az újjáépített nagy zsinagóga mellett, és szusszantunk egyet egy parkban. Mivel addig nagyrészt gyalogoltunk (nesze neked turistajegy), kezdett mindenféle kimerültség elhatalmasodni rajtunk, rajtam főleg a talpamból sugárzó "nem-megyek-egy-lépést-se-többet" érzés. Pedig ha tudta volna, mi vár még rá...

A múzeumszigeten egyszer csak realizáltuk, hogy a Pergamon Múzeum az AZ a Pergamon Múzeum, ahol többek az Ishtar-kapu van kiállítva - be is mentünk, de rögtön. A múzeum fantasztikus, a kisebb darabokon, babilóniai ékszereken, sumér agyagtáblákon, görög szobrokon szinte csak végigfuttattuk a szemünket. A legnagyobb (szó szerint) attrakciók: a pergamoni oltár (itt pihentünk is egy kicsit), az Ishtar-kapu, a milétoszi piac kapuja és a Mshatta-palota homlokzata. Ezek közül a milétoszi kaput nem láttuk, mert épp fel volt állványozva.



A pergamoni oltár (ókori görög), az Ishtar-kapu (Mezopotámia, i.e. 575) és a Mshatta-palota (arab i.sz. 8.sz.).

Továbbsétáltunk (a lábaink tiltakozása ellenére), elmentünk a berlini dómhoz, ahova nem menünk be, mert amíg ezen gondolkodtunk, valaki egyszerűen leemelte a "bejárat" táblát és bevitte... Valószínűleg mise kezdődött. Sebaj, mert az Alexanderplatz már csak egy köpésnyire volt, az Alexanderplatzon pedig a tévétorony áll, a maga 200 méter magasan lévő kilátójával, és éttermével! Az útikönyv egyórás sorbanállást jósolt, mi megúsztuk olyan 20-30 perccel. Utólag némileg naivitásnak tűnt azt gondolni, hogy az étterem részbe is feljutunk... Körbejártunk a kilátószinten, aztán lementünk és átmetróztunk a Kurfürstendammra (híres sugárút). A hotel felé menet benéztünk még a KaDeWe-be, ami egy irdatlan nagy bevásárlóház, azt hiszem Európa legnagyobbja, de nem vettünk semmit. Elsétáltunk a Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche mellett, és utolsó erőnkkel eljutottunk a hotelba. Nagyon kellemes volt, nagy, kényelmes szobával, pihepuha ággyal, forró fürdővel.

Egy angyalka a dómról, valamint egy kép a tévétoronyból, amin megjelöltem a fontosabb dolgokat.


A tévétorony és a St. Marien-Kirche, illetve a Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche, amit a II. világháború mementójaként nem építették újra. Angol párja is van, a Coventry katedrális.

Másnap jól kialudva és tripla adag reggelit elfogyasztva mentünk tovább a hotelből. Kinéztünk egy múzeumot a kövelben, a Story of Berlint. Mindenkinek, aki arra jár, csak ajánlani tudom! Fantasztikus, élménygazdag, annyira belefeledkeztünk, hogy odabent nem is fotóztam. A múzeum része egy berendezett atombunker is, amit valamikor a 70-es években építettek, erről azért csináltam képeket. Amúgy érdekes elképzelései voltak a bunkerépít(tet)őknek...


Ágy ágy hátán, olyan 2-3000 embernek van hely, nem emlékszem. A többi bunker üres, általában parkolónak használják. Mindent "fentről" kell hozni, két hét alatt lehet teljesen feltölteni, két nap alatt vannak meg az alapvető dolgok. Ez a lyuk a konyha, úgyhogy a többség hideget fog enni. Orvosi ellátás is csak akkor van, ha jutott le orvos (nagy számok törvénye?). A generátorok két hétig működnek, aztán ki kell menni - ha ugyan van hova, és nem omlott rád a város...

Átmetróztunk a Sony Centerhez (nagyon hájtekk), megnéztük a 3D-mozikínálatot, de végül nem ültünk be, helyette kávéztunk a közelben, és tervezgettük, hogy a hátralévő idő pár óra mire elég. Elsőnek elsétáltunk a Checkpoint Charlie-hoz.


Szerző turistát játszik a Checkpoint Charlie-nál, valamint talált egy vicces házat.

Itt van egy nagy szabadtéri "kiállítás" (egy hosszú fal képekkel és szöveggel) a fal meg az ellenőrző pont történetéről. Megcsináltuk a kötelező turistafotókat, benéztünk egy szuvenír-boltba, a korábban említett Berlines dolgokon kívül van még: trabi-modell, trabi-, Ampelmännchen-, zónahatár-hűtőmágnes, és -kulcstartó, egyéb NDK-retro dolgok, dobozolt NDK-levegő, szócialista-kommunista étkészlet, miegymás. Beültünk a Checkpointtal szemben lévő kajáldába (Snackpoint Charlie :D) egy pizzára, majd továbbindultunk a zsidó múzeumhoz. Útközben láttuk a fenti "arcot". A múzeumban kicsit meglepett, hogy komolyabb biztonsági ellenőrzés volt a bejáratnál, mint egy reptéren... Detektoros kapu + csomag-átvilágító, és kötelező csomagmegőrző. A múzeum érdekes, bár nincs megcsinálva olyan ütőse, mint a Story of Berlin. Az érdekesebb és interaktívabb dolgok mellett elég sok tároló is van, amik mellett csak elsétáltunk, mert már szorított az idő. Végül nem is mentünk már el máshova, kivonatoztunk a reptérre. Életem első éjszakai repülése következett, majd egy jól megérdemelt alvás Bonnban.

Berlinbe pedig még visszajövünk.

És hogy kicsoda Ampelmännchen?

Hát az NDK közlekedési lámpák kis kalapos figurája! Atyja Karl Peglau, és 1961-től volt látható a keletnémet zebráknál. Az újraegyesítés után egy ideig úgy tűnt, hogy lecserélik, mint a szocializmus jelképét. Időközben azonban Ampelmännchen az NDK-nosztalgia ("Ostalgie") egyik vezető "terméke" lett, és megőrizték, sőt női megfelelője is megjelent néhány városban. Szuvenírboltokban gyakorlatilag minden elképzehető formában és terméken megtalálható.

(via Wikipedia)