Nos, túl vagyok a Kiel-i kiruccanáson. Érdekes volt, jó volt, szép volt. Detlev Koesterhez mentem el, aki évtizedes, igen jelentős munkát végzett fehér törpékkel, igen elismert kutató.

Vasárnap


Harmincötöske voltam

A nap nagy részét elvitte az utazás. Bonn és Kiel légvonalban 500 km-re van egymástól, a vonatút majd' hat órás. A kőkorszaki MÁV-val összehasonlítva (már ha lehet ilyet egyáltalán) nem tűnik olyan vészesnek az árkülönbség sem. A DB-nél (Deutsche Bahn) van lehetőség online jegyvételre, és ha nincs szükségünk mindenféle rugalmassági kedvezményekre (nem is igazán értettem a különbséget), az előre megvett jegyekre kedvezményes ár is van. Így az oda-vissza út helyjeggyel együtt 121 €-ba fájt (~25000 Ft). Ez a diákokra vonatkozó kedvezmények különbsége miatt is van, ami csak az egyetem körzetére vonatkozik (oda féléves bérletem van). Na,  mint már említettem, a magyar vonatokhoz képest ég és föld, részeletesebben lásd a mellékletet.

Megérkezéskor Detlev Koester a megbeszéltekhez híven nagy zöld esernyővel várt. Bemutatkozás után a kocsi felé elmondta, hogy a nagy nyüzsgés és hangzavar a Kiel-i fesztivál zárónapjának tudható be. Elautókáztunk a házukhoz, beköltöztem a lányuk szobájába. A felesége egyébként francia származású, illetve évekig éltek az USA-ban is, így angolul beszélgettünk. Visszasétáltunk a belvárosba, ettünk és sétálgattunk a fesztiváli részeken. Kiel kikötőváros, mélyen benyúló, szűk öböllel. Láttunk mindenféle vitorlásokat (meg hagyományos hajókat is). Este még biztattam kicsit Emesét Skype-on, aki elmfiz szigorlatra tanult.


Bal: vitorlások a kikötőben. Jobb: fehér éjszaka, este 11 felé.

Hétfő

Reggel bementünk Detlev Koesterrel az intézetbe, megmutattam neki az eddigi eredményeinket, TDK-dolgozatot, fénygörbéket. Jó kimerítő beszélgetés volt... De hasznos is, természetesen. Először elég szkeptikusnak tűnt, amikor rátértem a kaotikusságra, de végül megígértette velem, hogy elküldöm neki a szakdolgozatot, ha elkészül - vagy legalábbis valamit, ami angolul van. Aztán ő mesélt a különböző kutatási témáiról, és megpróbált előkeríteni egy listát lehetséges ZZ Ceti (változó fehér törpe) jelöltekről, de itt némi nehézségekbe ütköztünk. Ha meglesz a jó lista, lehet hogy leészlelünk néhányat, amihez jó az egyméteres, hátha felfedezünk új változókat!

Este kiültünk sörözni a házukkal szembeni söröző teraszára. Kiel időjárása kissé angolos, bármikor eshet, úgyhogy időnként felcsaptuk az ernyőinket. De isteni szűretlen búzasört ittunk, és vagy két órát beszélgettünk, tudományról, kutatólétről, miegymásról. Este vacsoránál átadtam Margó meghívását nekik Budapestre. Brigitte, a felesége nagyon örült neki, felidézte a korábbi látogatásukat Barcza Szabolcsnál, még a kommenizmus alatt. Ismét beszélgettünk órákig, nekem kicsit becsapós volt, mert elég északon voltunk (~55° szélesség), és csak 11-kor kezdett sötétedni.

Kedd

Délelőtt Detlev elvitt kis autós kirándulás keretében egy-két érdekesebb helyre. Először a Nord-Ostsee-Kanal-t néztük meg, ez a csatorna teszi lehetővé, hogy akár kisebb óceánjárók is áthajózhassanak a Balti-tengerre Dánia megkerülése nélkül. Elmentünk Laboe-be is, ami az öböl keleti szélén fekszik. A parton áll egy nagy torony, ami tengerész-emlékmű (Kiel a világháborúk alatt Németország talán legfontosabb hadikikötője volt). A torony tetejéről jó időben Dániáig ellátni. Mi csak halványan láttunk valamit a horizonton, de nem tudtuk megállapítani a nemzetiségét.

A torony alatt van maga az emlékhely, mellette pedig kis múzeum, tengeri csatá tablóival, méteres hajómakettekkel. A torony előtt, a parton pedig egy II. vh-s tengeralattjáró, az U-995 van kiállítva. Tényleg klausztrofbiás :D.


Jobbra: arra van Dánia. Balra: U-995.

Mire visszaértünk, megint zuhogni kezdett az eső. Meghallgattunk egy szemináriumot, a bonni intézetől tartotta valaki. Délután Detlev tovább beszélt a kutatási témákról, meg a fehér törpékkel kapcsolatos rejtélyekről (kiváltképp azokról, amit ők oldottak meg ;) ).Úgyhogy estére megint zsongott a fejem a sok információtól.

Este ismét búzasöröztünk, csak most a saját teraszukon. Miután a felesége is hazaért, elmentünk vacsorázni, majd fagyizni akartunk, de megint eldumáltuk az időt. Még világos volt, de már elmúlt este 10...

Szerda

Délelőtt szabad programom volt, úgyhogy bementem a városba nézelődni. Az időjárás persze már nem is lehetett volna szarabb, 12 fok, eső, ordító szél. De kitartottam, még a svéd kompot is megnéztem a kikötőben. Hazametem kicsit erőt gyűjteni, majd délután még bementem egy-két órára az intézetbe. Végül Detlev kihozott a vonatomhoz. Március óta először mentem be kajálni Mekkdonaldszba, a BigMac Kielben is ugyanolyan, a krumpli viszont mintha nem lett volna olajos annyira :D. Ezt a bejegyzést már a vonaton írom (offline), épp Osnabrück és Münster között vagyunk, és lassítunk le 155-ről... ööö... 110-re. Bonnig még mindig két és fél óra.


Balra: Svédországból jött. Jobbra: vegyen ön is tengeralattjárót!



Az ICE (InterCity Express) a német vasút nagysebességű vonathálózata, ugyanaz, mint a franciáknak a TGV. Hivatalosan 1991-től működik Németországban. Három generációja fut a szerelvényeknek, az ICE-1 és -2 hasonló, önálló mozdonyokkal, 280 km/h-s csúcssebeséggel. Az ICE-3 szerelvények motorvonatok, tehát nincs mozdonyuk. Ezek végsebessége hivatalosan 330, de teszten 368-at is futottak. A vonatok a pályától függően 160, 200 vagy 250 km/h-val haladhatnak, de vannak 300 km/h-s szakaszok is. (Magyarhonban például a Bp-Bécs vonal alkalmas lenne 160-ra, csak a vonatok ugye...)


Az első- és másodgenerációs illetve legújabb vonatok.

Amivel én utaztam, a felújított első vagy második generációs vonat volt. Van némi repülőgép-érzése az embernek: dönthető ülések, kis asztalkával a háttámlákon, alatta újság a hálóban. Hányózacsi nincs, de színes-szagos menetrend igen. Emellett konnektor az ülések között (kétoldalt két-két ülés van). Van fülkés rész is, illetve négyes ülések asztallal, valamint extra poggyásztartó polc a kocsi közepén. A vécék tiszták, papírral, szappannal, vízzel, kéztörlővel, tükörrel. Az ülések felett kis kijelző jelzi, hogy mettől-meddig foglalt a hely. A kocsik között harmonikás csukló van, mint a buszokon, illetve fotocellás ajtók. A kocsik elején kijelző mutatja felváltva a menetrendet és a vonat sebességét. Internetet egyelőre csak egy kiemelt szakaszon ad a T-Mobile (pénzért). Ja, ha nem hangsúlyoztam volna: végig másodosztályról beszéltem!

Egy német srácnak 2005-ban sikerült egy ICE külsején utazni (train-surfing) vákuum-tappancsokkal, és túl is élte. Pechjére egy harmadik generációs vonaton csinálta, aminek nincs külön mozdonya, és a vezetőfülkék hátulja is üveges, így az utasok is látták csimpaszkodni a fülke ablakán. El tudott futni, és később elterjesztette a saját halálhírét. Miután elkapták, sem ítélte bűnösnek a bíróság, mert érvényes jegye(!) volt a vonatra. Videó itt, németül, angol felirattal.

(via Wikipedia)


PS: Detlev mondott egy nagyon jó példát, hogy mit kell válaszolni a kutatásunk jogosságát firtató kérdésre. Az igazán "menő" csillagász most kozmológiával foglalkozik, fekete anyag, fekete energia, stb. Na igen, de mindezt például Ia típusú szupernóvákra alapozzák, amik viszont fehér törpékből lesznek. Mi viszont a fehér törpéket kutatjuk. Szóval kellünk a kozmológusoknak! (Ne is említsük, hogy nincs is direkt bizonyítékunk arra, hogy miből lesznek az Ia szupernóvák..)

A bejegyzés trackback címe:

https://lacalaca.blog.hu/api/trackback/id/tr27107970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter I. Pápics · http://papics.blog.hu/ 2007.06.29. 11:47:50

Jó leírás, köszi! Egyébként kb. két hónapja láttam a Youtube-on azt a train-surfing-es videót... Elég durva volt... De arra a kérdésre nem válaszoltál, hogy mi van a vizsgáiddal?!

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2007.06.29. 12:35:37

Ja, a vizsgák... Az első egy hét múlva lesz, írásban. A többi majd később, igyekszem szétosztani júliusra. A félév hivatalosan 13-áig fog tartani, de nincs meghatározott vizsgaidőszak, van aki már előtte lerendezi a dolgokat.
süti beállítások módosítása